Észlelési ajánlat - 2011. február

Bolygók

Merkúr: A hónap elején még megkísérelhető felkeresése napkelte előtt a keleti ég alján. Ezután elvész a kelő Nap sugaraiban, és márciusig nem is lesz látható. 25-én kerül felső együttállásba a Nappal.

Vénusz: Fényesen ragyog a hajnali égen. A hónap elején három, a végén bő két órával kel a Nap előtt. Fényessége -4,3-ról -4,1 magnitúdóra, átmérője 19,5"-ről 15,9"-re csökken, fázisa 0,61-ról 0,71-ra nő.

Mars:
Előretartó mozgást végez a Bak, majd a Vízöntő csillagképben. A Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. 4-én együttállásban van a Nappal. Fényessége 1,1 magnitúdó, átmérője leheletnyit nő, 3,9"-ről 4,0"-re.

Jupiter
: Előretartó mozgást végez a Halak csillagképben. Az esti délnyugati ég alján látható feltűnő fényes égitestként, késő este nyugszik. 25-én a Cet csillagképbe lép át. Fényessége -2,1 magnitúdó, átmérője 35".

Szaturnusz:
Hátráló mozgást végez a Szűz csillagképben. Késő este kel, az éjszaka nagy részében látható. Fényessége 0,6 magnitúdó, átmérője 19".

Uránusz:
Sötétedés után kereshető a Halak csillagképben. Kora este nyugszik.

Neptunusz:
A Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. 17-én együttállásban a Nappal.

Esti látványosság: az állatövi fény

Februárban alkonyat után a nyugati égbolton, a horizonttól a Fiastyúkig felnyúló ezüstös fénylést figyelhetünk meg — az ún. állatövi vagy zodiákus fényt. Ez a sejtelmes fény csak nagyon tiszta, páramentes, sötét égbolton, zavaró fényektől mentes helyszínekről, nagyvárosoktól távol figyelhető meg. De mi is okozza ezt a különös fénylést? Ez a kúp alakú fénylés a Tejúthoz hasonló hasonló fényességű. De mi okozza?

A kérdés megfogalmazódott már a 1600-as években, Cassini és Fiato korában, ők írták le ugyanis először az állatövi fényt. Érdekes dologra figyelhetünk fel, ha nyomon követjük ezt az égi ezüst szalagot: amint egyre lejjebb kerül a Nap, süllyed a horizont felé az állatövi fény is. Tehát van valami kapcsolata a Nappal, ez már bizonyos. De miért pont tavasz közeledtével ilyen feltűnő?

A szélességünkön tavasszal az ekliptika — a Nap éves látszó útja az égbolton — meredek szögben hajlik a horizonthoz, ez a jó láthatóság oka. Az egyenlítőhöz közeledve látványa sokkal feltűnőbb, mint a mérsékelt égövből: este és hajnalban is megfigyelhető a nyugati, illetve a keleti horizonton. Nálunk a tavaszi hónapokban az esti, az őszi hónapokban pedig a hajnali égen látható. A kapcsolat központi csillagunk és az égi jelenség között pedig a bolygóközi porfelhő.

Ez egy lapult, ekliptikára szimmetrikus és a Nap körül forgásszimmetrikus porfelhő, amely a Jupiter pályájáig terjed. Sűrűsége mindössze néhány részecske köbkilométerenként, össztömege pedig csupán egy nagyobb üstököséhez mérhető.

Égi kalendárium: 2011. február
Állatövi fény a Zselicből, 2008 februárjában. Kolláth Zoltán felvétele egy éjszakai csillagnéző túrán készült

A por utánpótlása üstökösökből, kisbolygókból származik. Ez a rendkívül ritka anyag mégis elég ahhoz, hogy a Nap fénye megcsillanjon a szemcséken. Ezt észleljük mi innen a Földről zodiákus fényként, és ez a magyarázat arra is, hogy miért bújik a Nap után a jelenség a látóhatár alá: minél inkább a horizont alatt van, a Nap úgy "húzza maga után" a fénylést.

A Napunkkal való kapcsolatát a színképelemzés is bizonyította: az állatövi fény színképe ugyanis egyezik életadó csillagunkéval. Infravörös tartományban is jól megfigyelhető a jelenség, ugyanis a porszemcsék a napfényt elnyelik, és egy részét később infravörös hullámhosszon kisugározzák.

 

 

Teljes holdfogyatkozás 2011. június 15-én Kolozsvári Csillagda

Pages